Nekem csak kettő van, és velük sem mindig egyszerű megtalálni a tér-idő közös halmazát, hogy egy kicsit magamra tudjak figyelni, erről már írtam korábban. Úgyhogy felkaptam a fejem, mikor szembe jött velem a négygyerekes anyuka blogja, hogy akkor ezt így hogy?!
Redelle - Life &Yoga vendégposztja következik:
4 gyerek mellett hogyan jógázom?
Úgy, hogy ott vannak mellettem. Nincs külön jógaszobám, bár a hálóban van a futógép, és nemrég rájöttem, hogy srégen kigördítve épp elfér a jógamatrac is mellette, a gardróbszekrény és az ágy között. Akár lehetne sacred place-nek nevezni, a komód tetején van is egy kis oltárom, de a takarítónő mindig átrendezi és odarakja a parfümjeinket, szerintem nem érti, mit keres a nevető Buddha mellett a lányok születési karszalagja, meg egy lótuszban ülő lány szobra, meg egyéb furcsaságok.
Amikor szombat délelőttönként a lányok Xboxoznak apjukkal, ide szoktam elvonulni. Legfeljebb fél órára. Néha azért berontanak, ráakaszkodnak a futógépre, vagy például a lefelé néző kutyapozícióban átbújnak alattam. Amikor óvodában vannak, akkor azért könnyebb, plusz, ha alszik a legkisebb, de fél óránál többre ilyenkor sincs időm.
Ebbe belefér tizenötperc kocogás majd negyedóra jóga. Pont elég, hogy jól érezzem magam, helyre tesz, szinte újjászületek. Indiában ennyi időt szántunk a kántálásra és az imádságokra, utána jöttek a pránájamák, aztán másfél óra jutott az ászanákra, szépen kitartva, mélyeket lélegezve. A terem a Dél-Indiai Trivandrum dombjának tetejére alapított Sivananda-asramban volt, és maga volt a paradicsom, olyan flóra és fauna közepén, aminek csodálatos lényei meggyőződésem szerint a kántálásból születtek, virágoztak és csiripeltek akkora elánnal. 160-an voltunk a világ minden tájáról, sárga egyenpólóban – ez a tanulás színe - és fehér, bő jóganadrágunkban megtöltöttük az oszlopokkal szegélyezett aulát. Csak a matracok voltak különböző színűek. A végén hosszú relaxáció következett, majd újra mantrák és imádságok. Röpke két óra, egy nap pedig ilyen kétórás etapokból állt: egész nap jóga, elmélet, gyakorlat és karma jóga, ami az asram körüli munkát jelentette.
Ha most lenne két szabad órám, akkor…akkor nem négygyerekes anyuka lennél. Ezt mondta múltkor a férjem, amikor panaszkodtam, hogy nincs semmire időm. Az pedig valóban rossz lenne.
26 éves koromban fedeztem fel a jógát, első látásra szerelem volt, gyors sikerélményekkel, mert hajlékony vagyok, és ez együtt jár egy nagyfokú lelki rugalmassággal is. Így könnyű, mondják, és igen, így biztos könnyebb. Az elmúlt 15 év alatt nem volt sok olyan időszak, amikor ne jógáztam volna rendszeresen, de most már egészen máshogy gyakorlom, mint 15 éve, amikor fejest ugrottam ebbe a sokkal komplexebb tudományba, mint egy jógapozíciókból álló gyakorlatsor, amiben azért mégis minden benne van.
Tudom, hogy sokkal több időt is szánhatnék rá, légzőgyakorlatokat például per pillanat egyáltalán nem végzek és nagyon messze vagyok a szattvikus életformától: eszem húst, és olyan bűnös ajzószerekkel is élek, mint a kávé (a pezsgőről nem is beszélve). Továbbá nem mindig beszélek szépen, az ahimszától például igen eltávolodom, amikor kihoz a sodromból valami bagatell szituáció, például, amikor ragaszkodnak a gyerekeim az ötujjas kesztyűhöz 8 óra 20-kor, amikor fél 9-re be kellene érni az oviba. Nem őket szidom, hanem a helyzetet, de ezt sem szabadna, nyilván a paradicsomi asramban ilyen elő sem fordulna, hisz ott nem kell kesztyűt húzni motorikusan még nem teljesen fejlett egyedekre, sem sietni sehova.
Ezt a kontrasztot akkoriban nehéz volt kezelni, először, amikor belecsöppentem a távol-keleti asram életébe 2007-ben, aztán amikor leszálltam a repülőről Ferihegyen és újra vissza kellett csöppenni. A sok jógagyakorlat és az imádságok mellett azonban igen fontos útravalókkal szolgált az az út: tereltek a hivatásom felé, megmutatták, hogyan lehetne tisztán élni testben és lélekben, miközben nem kell semmi világmegváltó dologra gondolni, elég, ha a kis mikrokörnyezetedben csinálod a dolgodat. És akármilyen semmitmondónak hangzik: a csinálás és a dolog a legfontosabb. Ha pedig nekem most az a dolgom, hogy a gyerekeimmel foglalkozzam, akkor a fél órából negyedóra jóga pont elég, ha pedig nincs idő, vagy nem alszik, akkor akár a játszószőnyegen a legkisebb mellett is lehet jógázni, abból még nem volt baj, hogy egy gyerek azt látja, hogy az anyja felmegy gyertyába, onnan kerékbe, majd egy kis halpozi, aztán pedig kobra.
Hogy ez viszont tényleg nem árt, abban biztos vagyok, hisz Lici 3 éves korától követte jógivá alakulásomat, aztán egyszercsak azt vettem észre, hogy ő is jógázik, teljesen önszántából, talán mert úgy gondolja, hogy ez a mindennapi élet része. És ha úgy alakul, akkor én is mellé telepszem, olyankor Youtube-on keresünk valami meditációs zenét, és mutatjuk egymásnak, hogy mi legyen a következő ászana."
Ha kíváncsiak vagytok, milyen az élet (és jóga) négy gyerekkel, kövessétek a nagycsaládos-jógás kalandokat itt: https://redelle.hvgblog.hu/
kiemelt kép: freepik
Olvasnál még?
Ha tetszett a poszt, kövess a facebookon is, ahol akár naponta találkozhatunk, olvasni-, nézni-nézegetni-, hallgatnivalót gyűjtök össze nemcsak jógáról, hanem mozgásról, egészségről, külső-belső szépségről – csak természetesen!
Vagy csatlakozz a zárt jógás facebook csoportomhoz itt, hogy elsőként értesülhess jógás eseményekről:
