Az, amit mi a 200 órás oktatóképzésen tanultunk, az jóga. Amit te csinálsz, az nem. Mert túl drága nadrágban csinálod. Mert nem nadrágban csinálod! Mert csak a matracon csinálod. Mert online csinálod. Mert offline, de micsoda felkapott helyeken csinálod. Mert fogggalmad…

Tavaly nem csináltam se évértékelést, se évtervezést - azt mondjuk lehet, hogy jól is tettem, mert így is borult minden, amit akár csak fejben találtam ki idénre. Igyekszem idén tudatosabb lenni, úgyhogy vissza is térek a hagyományhoz: egy retrospektív bejegyzés következik arról, mi történt az én…

Annak idején, amikor belefogtam a jógaoktatásba, ha épp valamelyik ismerősöm egészségügyi vagy magánéleti jellegű problémáiról panaszkodott, gyakran mondogattam, hogy kezdjen el jógázni. Az én életembe annyi sok pozitív változást hozott a jógagyakrolás, hogy azt gondoltam, ezt mindenkinek meg kell…

Csak nézem itt a sok instaanyut, akik kézen-és hajon állnak szinte minden nap pici babák és totyogók mellett, én  meg örülök, ha hetente párszor esténként le tudom teríteni a matracomat 15 percre, amíg valaki fel nem sír a maratoni altatás után. 

Mióta gyerekem van, az ünnepekre való készülődés is más jelleget (és persze tempót) vett. Most, hogy már ketten vannak a kicsik, talán még kevesebb időm jut magamra, ami persze sokszor csak esténként tudatosul, amikor már mindenki alszik és végre én is a saját feladataim után nézhetek. Ami persze…

Van egy álmom. Viszonylag keveset beszéltem róla itt a blogon, de a facebook-oldalamon időnként feltűnik egy-egy esemény, amit úgy hívnak: anya-lánya jóga. És ehhez kacsolódik az én nagy álmom.

Remélem, nem visz el a jógarendőrség emiatt a poszt miatt (namaszté meg ribik egy mondatban, juj), de pont azon gondolkodtam, hogy egy olyan sorozat, mint a címben említett Namaste, Bitches magyar változatban, mennyire verné ki a biztosítékot az itthoni jógás társadalomban.

  Nagyon régen, még mielőtt jógaoktató lettem, egyszer azt kértem a férjemtől szülinapomra, jöjjön el velem jógázni, úgy rendesen, stúdióba, órára. Titokban azt reméltem, ő is legalább annyira megszereti, mint én.