Múlt vasárnap nagyot örömködtem, mert olyan dolog történt, ami eddig oktatói pályafutásom alatt sosem: több fiú volt a jógaórámon, mint lány. Eddigi tapasztalataim ugyanis azt mutatták, hogy a srácok még mindig úgy gondolják, hogy a jóga egy csajos valami, és oda csak relaxálgatni meg nagyokat sóhajtozni járnak a lányok.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy én egy picike fitneszteremben tartok órákat, ahol talán még inkább jelen vannak ezek a prekoncepciók, és ezért is éreztem nagy megtiszteltetésnek, hogy ennyien érdeklődtek a fiúk közül is a jóga iránt, jöttek el órára és bízták rám magukat. Többen voltak, akik először voltak ilyen típusú órán. A nagy eufória után aztán jött a következő gondolat: te jó ég, aki most jött először, annak lehet, hogy rajtam múlik a jógázása! Mármint a jógához való viszonya, kapcsolata. Jól fogja-e érezni magát az órán? Nem lesz-e túl sok neki? Vagy túl kevés? Vagy bonyolult? Vagy túl egyszerű? Vagy annyira elmegy a kedve az egésztől, hogy nem is akar többet jógázni (se az én órámon, se máshol). Igen, azt hiszem, ezt hívják felelősségnek.
Minden óra előtt készülök, próbálok olyan sorozatot előre modellezni, ami mindenkinek jó lehet. Aztán ha jön egy nagyon kezdő, vagy sérült, itt-ott fájós, neki próbálok alternatívát adni, vagy figyelni és szólni, hogy mit hagyjon ki. Valaki szereti, ha figyelnek rá és hálás érte, valaki nem kedveli, ha nagyon előtérben van. Nagyon kell hallgatni az intuícióra, és megpróbálni kitalálni, mi is van a fejekben, de azt hiszem, ettől is szép ez a feladat.
[caption id="attachment_4404" align="aligncenter" width="600"]
kép: Kristina Flour / Unsplash[/caption]
Az ominózus "férfi-túlsúlyú" óra előtt pont arról beszélgettünk az egyik gyakorlóval (aki nem mellesleg aerobikoktató), hogy hiába próbáljuk előre kisakkozni, vajon adott napon hányan jönnek órára (legyen az bármilyen mozgás). Nálam az a jellemző egyébként, hogy ha esik az eső, vagy ítéletidő van, akkor megtelik a terem (nem tudom, megfejteni, miért). Aztán hogy hányan jönnek el a következő órára is? Azt már nem lehet kilogikázni. Ahogyan azt sem, hogy vannak gyakorlók, akik hosszabb-rövidebb ideig járnak rendszeresen hozzám órára, aztán egyszer csak eltűnnek, nem jönnek többet. Eleinte zavart, hogy nem tudtam, mi az oka az elmaradásnak, megunta, vagy nem tetszett az utolsó óra, stb.
Aztán rájöttem, hogy a valóság ennél gyakran egyszerűbb: pl. elköltöznek, és máshová járnak jógázni, vagy épp az anyagi helyzetük megváltozik, másra költenek, várandósok lesznek és más típusú órát keresnek. Vagy elkezdi őket mélyebben érdekelni a jóga, és stúdióba kezdenek járni, haladóbb órákra. Ennek amúgy mindig nagyon örülök, ha úgy érzem, "pályára állítottam" valakit, de többet szeretne, és máshol tud jobban fejlődni, kibontakozni, de időnként vissza-visszajön (ilyen is volt már). Szóval nem feltétlenül veszem magamra, ha valaki egyszercsak elmarad az órákról, számtalan oka lehet. Elég a saját szokásaimból kiindulni: van, hogy meg tudom oldani, hogy többször is eljussak egy héten vezetett órára, van, hogy hónapokig csak az itthoni gyakorlás van.
Tisztában vagyok vele, hogy nem kell mindenkinek jóga fannak lennie, és nem is erőltetném mindenáron. De titokban azért azt remélem, hogy aki egyszer vette a fáradtságot, és kipróbálta velem a jógát, az meg is szerette, ha nem is az első óra alatt, vagy nem is ebben a közegben, de valahol folytatja, vagy valahol, valamikor, másik oktatóval majd egyszer újra nekifut.
kiemelt kép: Isabell Winter / Unsplash
Olvasnál még?
Ha tetszett a cikk, kövess a facebookon is, ahol akár naponta találkozhatunk, olvasni-, nézni-nézegetni-, hallgatnivalót gyűjtök össze nemcsak jógáról, hanem mozgásról, egészségről, külső-belső szépségről – csak természetesen!
